I got to be true to myself!

Ma egy megrázó dolgot tudtam meg, ilyennel szerencsére nem sűrűn találkozom, ezért aztán méginkább szokatlan volt. Az egyik barátnőmet tegnap megverte két másik csaj. Mondhatnám, hogy a kisebbségből származnak, viszont nem szeretem az ilyesfajta megkülönböztetést, de az igaz, hogy sokukra jellemző az ilyesfajta viselkedés. An és a barátnője a buszon ültek, épp hogy csak ránéztek a másik két lányra, akik emiatt beléjükkötöttek, majd amikor leszálltak a megállóban, a lányok utánukmentek, folytatták a veszekedést, és ütni-rúgni kezdték An-t, majd amikor a barátnője próbálta megvédeni, akkor őt is megverték. Pár zúzódással és agyrászkódással megúszta, de bele sem merek gondolni, mi történhetett volna még. Elgondolkodtatott az eset, két szempontból is. Egyrészt felnyitotta a szemem, ugyanis én itt rinyálok (magamnak, szerencsére), hogy holnapra mennyit kell tanulnom, közben pedig lehetne ennél sokkal-sokkal rosszabb is! Ez egy közhely, de a lelkiismeretem így tiszta, és ez talán még egy kicsit jobb kedvre is derít.
A másik, amin gondolkodtam, az az, hogy mennyire nem vagyunk biztonságban, bármikor megtörténhet ez, és sajnos az ilyen (verekedős, kötekedős) emberek nem éppen megváltoztathatóak. Vannak anarchista álmaim a szép, békés jövőről, ahol mindenki szeret mindenkit, nincs háború, nincs éhinség, nincs szegénység, nincs hosszútávú szomorúság, amiről persze tudom, hogy nem fog megvalósulni, de egy kicsit azért hittem abban, hogy a környezetemben/egy-egy országban/a világ nagy részén csak össze lehet ezt hozni, de ha még a saját környezetemben sincs erre esély, az elég elszomorító. Ugyanez a helyzet a homofóbiával, az állat- és környezetvédelemmel. A szüleim, a legjobb barátaim nagy része elítéli a melegeket, van, aki egyenesen utálja őket, szarnak az állatokra és a környezetre. Én pedig így akarom megmenteni a világot, hogy még a hozzám legközelebb állókat sem tudtam meggyőzni a saját igazamról?! ...Még.