Most természetesen össze kellene foglalnom az utóbbi nap történéseit, igaz? A baj az, hogy nem tudom. Nem igazán történt semmi egetrengetően fontos dolog az utóbbi pár napban. Persze érzelmi változások, új gondolatok mindig vannak, de azokat sosem tudom így leírni. Tegnap, szombaton suliba kellett mennünk, délután pedig családi ebéden voltam. Annyi fontos dolog történt, hogy úgy érzem, ráéreztem kicsit a tanulásra. Tanultam a biosz dogára, és nem volt valami megerőltető, gördülékenyen ment. Már csak verset kellene tanulnom, de azt nagyon. Ha az sikerülne, teljesen elégedett lennék a jegyeimmel jelen helyzetben. Két hármasom lesz, a többi mind 4-es, 5-ös, az utóbbi többségben. Nagyon örülök neki, a következő félév mégjobb lesz, becsszó! Sőt, a kisérettségijeim is jók lesznek! A német nyelvvizsgát is le fogom tenni, ha nem is most, valamikor a közeljövőben biztosan.
Most újra jó kedvem van, fel vagyok dobva. Jelenleg ebben a pozitív állapotban vagyok, de néha-néha előjön a negatívitás. Ahányszor valami politikai témájú cikket olvasomk, vagy csak belegondolok a jelenlegi helyzetbe, folyton kiborulok, idegbajos vagyok, magamban leordítok mindenkit, el akarok költözni innen olyan gyorsan, amilyen gyorsan csak lehet. Aztán lenyugszom, és újra normális látok mindent. Folyton előjön nálam a két véglet, az abszolút pesszimizmus a kilátástalansággal, aztán pedig teljesen optimista vagyok, élvezek mindent, jól vagyok. Tudnék minden pillanatban ilyen optimista lenni, de a lelkiismeretem nem engedi, arra sarkall, hogy folyton a politikával foglalkozzak, hogy változtassak. Ezzel nincs is semmi baj, hozzám tartozik, én ilyen vagyok. Csak ezt az egészet úgy kellene megoldanom, hogy ne legyek idegbajos, stresszes, ne menjen az egészségem kárára a sok idegeskedés. Szerintem meg lehet menteni a világot úgy is, hogy nem készülök ki idegileg. Vagy nem?