Itt van az ígért kedvenc előadók lista:

Rancid; Anti-Flag; The Clash; The Aggrolites; Amy Winehouse; blink-182; The Cure; The Distillers; Hole/Courtney Love; Ladánybene 27; Nirvana; Regina Spektor; The Specials; Spinnerette; Tim Armstrong; Sex Pistols; Bob Marley; Taylor Swift; Sick of it all; Green Day; Amy Macdonald; Jason Castro; Joan Jett; Ska-P; Public Image Limited; Alvin és a mókusok; Kings Of Leon; Ramones; Bohemian Betyars; P!nk;
Úgy döntöttem, hogy nem a tavalyi módszerrel csinálom (az áthúzós, aláhúzós stb módszerrel), hanem mindegyik előadóról írok valamit, mert az úgy mégis sokkal kifejezőbb.

Rancid: Jelenleg a kedvenc bandáim közé tartozik, kicsit meg is lepődtem, hogy nincs rajta a tavalyi listámon. Régebb óta ismerem őket, de tisztán emlékszem, hogy tavaly nyár elején szerettem meg őket nagyon, amikor meghallgattam a Red Hot Moon című dalukat. Folyamatosan egyre több számukat hallgattam, és csak ide-oda kapkodtam a fejemet, amikor észrevettem, hogy mennyi jobb szám van a RHM-nál. Még most sem ismerem az összes számukat, igaz, mindegyik albumukról ismerek párat, van amelyikről szinte az összeset is. Az egyik énekes, Tim Armstrong szinte egyik páldaképem, mind zenéje, mind stílusa, mind életszemlélete miatt.
Anti-Flag: A tavalyi listán is rajta volt, írtam is róla, most megpróbálom egy kicsit bővebben. Imádom, évek óta a kedvencem és legnagyobb inspirációm egyben. Az énekes-basszusgitáros, Chris #2 egy hihetetlen intelligens, tehetséges ,és páldaértékű zenész, ugyanígy Justin Sane, az énekes-gitáros. Mindketten (sőt, nem csak ők, hanem a banda másik két tagja, Chris Head és Pat Thetic is) vegánok, illetve egyikük sem iszik alkoholt, nem dohányzik és drogokkal sem élnek, ami egy punk banda esetében nagyon ritka, és értekelendő. (Nagyon zárójeles megjegyzés, hogy az ő hatásukra lettem vegetáriánus - és remélhetőleg leszek majd vegán - , illetve céljaim nagytöbbsége az ő inspirációjukból származik.
The Clash: Szintén fent van a tavalyi listán, bár akkor még nem szerettem annyira őket, mint most. Ez az a banda, amelyik kihúzta a nyers sexpistols-hangzásból a punk zenét, már a 70-es években(!), ami mindenképp jót tett neki, és millió ember, illetve egyéb zenekar inspirációjává vált (pl. az Anti-Flag-é). Egyedi hangzásuk van, sok stílust kevertek a punk-kal, többek között a reggae-t, ami mára - leginkább a Clash és Joe Strummer (és persze Tim Armstrong) hatására - a kedvencemmé vált. Joe Strummerről, az énekesekről is körülbelül annyit tudok elmondani, mint Armstrongról és Chris #2-ről. Nagyon tisztelem, és nagyon nagy hatással van rám.
The Aggrolites:Ezt a bandát csak nemrég ismertem meg Tim Armstrong jóvoltából. Velük dolgozott együtt szólóalbumán, a "A Poet's Life"-on, az egyik legzseniálisabb album, amit hallottam. Nagyon tehetséges és egyedi banda, hihetetlenül megnyugtató reggae és ska számaik vannak, amikor először hallottam a Free Time című számukat, gyakorlatilag elkezdtem bőgni, mert annyira jó érzés nagyon ritkán tölt el, mint amikor egy ilyen egyrészt megnyugtató, másrészt pedig vidám hangulatú számot hallok.
Amy Winehouse: Ő mostanában vált kedvencemmé, sőt, nem is kis kedvencemmé, hanem egyből a kedvenc énekesnőmmé nőtte ki magát. Nem is tudom már, hogy hogyan találtam rá, valószínűleg egy nap gondoltam egyet, és elkezdtem hallgatni. A Rehab című számát mindenki ismeri, szerettem régen, bár mára már eléggé meguntam. De sebaj, hiszen ott van még 2 albumnyi Winehouse szám, amik legalább olyan jók, mint a Rehab, sőt némelyikük sokkal jobb is. Nem véletlenül 5 Grammy-díjas énekesnő, hihetetlenül egyedi hangja van, talán az egyik legjobb, nagyon jól énekel, és amit a legjobban szeretek benne, az a zenéje, az egyedi blues-dalok, amik a mai énekesnők között szinte csak neki vannak.
blink-182: Őket is mostanában kezdtem el hallgatni, nem a legnagyobb kedvenceim, de egyes számaik mindig jókedvre derítenek. Ennek nem az az oka, hogy annyira tetszenek, hanem az emlékek, amik a blink-számokat hallgatva előjönnek. Ugyanis ez a banda régen bátyám nagy kedvence volt, sokat hallgatta, amikor én 5-6 éves lehettem, így vannak olyan számaik, amiket abból az időből ismerek.
The Cure: Ők is rajta vannak a tavalyi listán, bár most sem hallgatom őket olyan gyakran. A Pictures of You és a Friday I'm in love-ot viszont sokszor meghallgatom, az előbbit, amikor kicsit szomorkás hangulatom van, az utóbbit, amikor fel vagyok dobva.
The Distillers: Ők is régi kedvenceim, természetesen ott vannak a tavalyi listán. Mostanában annyira nem hallgatom őket, csak amikor éppen ilyen Distillers-hangulatom van. Viszont sokáig imádtam mindhárom albumukat, mindegyiket másért. Nagyon jellegzetes a hangzásuk, viszont mindig tudtak valami mást beleadni az új albumukba. Az énekesnőnek, Brody-nak van az egyik legjobb és legfelismerhetőbb hangja, rekedt és férfias, amit én imádok.
Hole/Courtney Love: Az előbb említett Brody legnagyobb kedvence(i). Courtney-nak szintén olyan hangja van, mint Brodynak, biztos van a kettő között összefüggés. Az az igazság, hogy a Hole-t már gyakrabban hallgatom, mint a Nirvanát, valamiért mostanában jobban tetszik. Még mindig nem nagy kedvenceim, viszont vannak nagyon hangulatos grunge-számaik.
Ladánybene 27: Egy hihetetlen magyar ska banda, amit körülbelül egy éve szerettem meg. Igazi rasta-zene, csak magyarul, ami büszkeséggel tölt el, hiszen kevés ilyen jó banda van még. Szintén nyugtató és inspiráló hatásúak a dalaik, mindig jókedvre tudnak deríteni.
Nirvana: Egy éve még a 3 kedvenc között volt, így meglepő, mennyire ritkán hallgatom őket. Kicsit úgy érzem, hogy a zenéjük negatív energiát sugároz, így csak akkor hallgatom őket, amikor ideges vagyok. Szerencsére egyre ritkábban.
Regina Spektor: Régóta ismerem, bár nem a legnagyobb kedvencem. Ha éppen zongorás-vidám hangulatom van, meghallgatom az egyik számát, és egyből kedvem van nekem is egy kis zongorázáshoz. Nagyon tehetséges, jó hangja van, bár az én véleményem szerint nem a legjobb, mert elég nőies, de illik a zenéjéhez.
The Specials: Sokat hallottam már róluk, de soha nem jutottam el odáig, hogy meghallgassam őket. Igazi ska banda, talán többet nem is kell mondanom róluk, aki szereti az ilyen zenét, biztosan imádja. A zenéjüket Amy Winehouse ismertette meg velem, ugyanis 3 számukat is feldolgozta, amikbe én kapásból beleszerettem. Igaz, Specials-verzióban jobbak, de Amy előadásában is tetszenek.
Spinnerette: Miután a The Distillers feloszlott, Brody Dalle új bandát alakított, a Spinnerette-et. Teljesen más hangzás, legjobb a Distillers Coral Fang című albumához hasonlít, de az új hangzás sokkal alterosabb. A Distillers-korszakomban annyira nem tetszett, de aztán rájöttem, hogy nagyon jó kis számaik vannak.
Tim Armstrong: Bár már írtam róla, külön is megemlítem, hiszen ő a kedvencem, és szólóalbuma miatt ő is külön előadónak számít. Írtam már az albumáról az Aggrolites-nál, még annyit elmondok, hogy az albumon elképesztő, hangulatos ska számok vannak, amikor hallgatom őket, szinte más világban járok.
Sex Pistols: Már nem nagyon hallgatom őket, ahogy látom, tavaly is le volt már húzva, viszont néha jól esik meghallgatni egy-egy Pistols-számot. Például a királyi esküvő napján, jó érzés volt hallgatni a God Save The Queen és az Anarchy in the UK számokat.
Bob Marley: Az újdonsült reggae-mániám áldozata, iszonyatosan sokat hallgatom mostanában. Gondolom, mindenki ismeri a legtöbb híres számát, ami egy pozitív dolog, hiszen mindenkinek hallania kell az ő mondanivalóját. Néha azt érzem, túl sokat szívott és kicsit naivan gondolkodik, de a béke-felfogás akkor is egy olyan dolog, amin érdemes elindulni a harmonikus együttélés felé.
Taylor Swift: Ő az abszolút kakukktojás a listán, de tényleg szoktam őt hallgatni. Szeretem a kis akusztikus-counrty számait, amik szinte csak a szerelemről, szakításról és egyéb tinikori próblémákról és történésekről szólnak. A szövege nem mindegyik számnak jön be, csak akkor, amikor éppen azonosulni tudok velük, viszont bármikor, amikor meghallgatok egy számot, felvidulok.
Sick of it all: Tavalyi listás hardcore banda, írtam már itt a blogon róla és a hardcore életérzésről, amit mostanában nagyon nem érzek, de nem baj. Inkább akkor hallgatom őket, amikor nagyon ideges vagyok, vagy ha netalántán megjön hozzá a kedvem.
Green Day: Eddig nem nagyon szerettem őket, de meghallgattam az első albumukat, és az megtetszett. Még mindig nem egy nagy kedvenc, de van pár későbbi számuk, ami bejön. Ilyen például a Good Riddance (Time of your life) és a Minority.
Amy Macdonald: Róla is írtam már itt, ő is kicsit kilóg a sorból, viszont nagyon szeretem az akusztikus számait. Az új albuma is hangulatos, néha szomorkás, néha felvidító. Őt is akkor hallgatom, ha éppen hozzá van kedvem.
Jason Castro: Őt nemrég ismertem meg, egy cuki kis rasztafiú, aki szerelmes dalokat énekelget. Először a Hallelujah-feldolgozást hallottam tőle, ami szerintem a legjobb az összes közül. Szeretem a számait hallgatni akkor is, amikor éppen nem vagyok valami szerelmes kedvemben, mert jó hangulatom lesz tőlük.
Joan Jett: Ő is egy inspiratív énekesnő, rekedt hanggal, ami nekem már elég a boldogsághoz. A stílusa inkább a hard rock felé húz, ami nekem nem a legnagyobb kedvencem, ám az ő esetében meghallgatom.
Ska-P: Egy spanyol banda, leginkább spanyol számokkal. Hasonlít a stílusuk a Rancidéhoz, kicsit ska, kicsit punk. Nem sok számukat ismerem, de amiket igen, azokat imádom.
Public Image Limited: John Lydon (Johnny Rotten), a Sex Pistols énekesének másik bandája. Jóval a Sex Pistols megismerése után találtam rájuk, de elmondhatom, hogy jobban tetszik, mint a Pistols. Lydon is egy egyéniség, aki mindig tud újat alkotni, így hát ez a bandája is igazán kirívó.
Alvin és a mókusok: Régi kedvenc, bár mostanában nem nagyon hallgatom őket. Szeretem a régi zenéiket, amikor a politikusokat oltogatták, szeretem a kevésbé régebbi zenéiket, ami kicsit a punk rock-életérzéshez húz engem, és pár újabb számukat is szeretem, amik már inkább szenvedősek. Ha szar a hangulatom, jó meghallgatni néha egy-egy Alvin-számot.
Kings of leon: Tavaly is a 3 nagy kedvenc között volt, most talán mégjobban szeretem őket, de akkor is vannak olyanok, amiket jobban. Az énekesnek Calebnek még mindig imádom a hangját, a legeslegjobb férfihang, amit valaha hallottam. Igazi kis alter-rock banda, amit jó néha egy esős estén meghallgatni.
Ramones: Tavaly még ők is a top 3-ban voltak, mára pedig már alig hallgatom őket. Kicsit unom már, illetve már kevésbé tudom érezni azt a Ramones-érzést, ami évekkel ezelőtt annyira rabul ejtett.
Bohemian Betyars: Abszolút újkeletű banda, pár hónapja ismertem meg őket, amikor ott voltam egy koncertjükön. Akkoriban még annyira nem jött be, viszont mostanában szinte mániákusan imádom. Igazi színfolt a magyar zeneiparban, egyrészt azért, mert nagyon jó, másrészt pedig azért, mert egyedien ötvözték a cigányzenét a punkzenével. Lazítós című számuk jelenleg a kedvencem, viszont imádom még a Szembogár-feldolgozásukat, és a Megjöttek a fiúk-ot is.
P!nk: Ő is egy mainstrem előadó, de annak talán legnagyobb alakja. Kinézetével, hangjával és különleges dalszövegeivel kitűnik a többi tehetségtelen popelőadó közül. A számai nagy többsége kicsit túl pop-os nekem, de mindig van bennük valami, ami megfog. A legjobb száma kétségkívül a Dear Mr President, aminek megírásáért óriási dicséretet érdemel. Szeretem még a Stupid Girls, Raise Your Glass és a Fuckin' Perfect számait, ugyanis ezeknek óriási mondanivalójuk van, ami a popszakmában igazán fontos és ritka.