Annyira belemerültem az életbe mostanában, hogy kezdtem már elfelejteni olyan dolgokat, amik régen nagyon fontosak voltak a számomra. Annyira igyekeztem élni, hogy a usual lázadozás kicsit alábbhagyott. Igazából örülök neki, hogy többet vagyok társaságban, de annak kevésbé, hogy a hétköznapi dolgok kötnek le mostanában, és nem olvasok annyit, sem könyveket, sem blogokat, sem mindenféle érdekes dolgot, amik régen annyira lázba hoztak. Most is lázba hoznak, de egyszerűen nincs rá időm, így sosem kerül rájuk sor. Igyekszem megtalálni az arany középutat, de hát miért megy ilyen nehezen?
Már hónapok óta csak tervezgetem a meditációt, a csendes napokat, az írós napokat, de alig írok mostanában, ha mégis, az is szerelmi jellegű, meditáció közelébe szinte csak jógán kerülök, a csend meg nem megy. Folyton csak a zene, zene, zene. Stuck in her daydream. Megint el kéne olvasnom az Altatót, azért az elég nagy hatással tud az emberre lenni. Jó lenne, ha tudnék csak csendben ülni, befelé figyelni, gondolkozni vagy éppen nem gondolni semmire. Ma irodalom órán pár pillanatra síri csend lett hirtelen, és annyira jó érzéssel töltött el. Ha most itthon kikapcsolnám a zenét meg a gépet meg mindent, valószínűleg csak felidegelném magam. Ez tök rossz.
Mikor fogom már elkezdeni csinálni azokat a dolgokat, amiket már ezerszer elterveztem? (Az iskola annyira nincs jó hatással erre...)
hangulat: Ed Sheeran - The A Team (igen, az új kedvenc)
