Annyira örülök, hogy este alatt sikerült felforgatni az egész életemet. Hogy a punk énemet odaadnám egy rasztáért. Hogy megint az történt, hogy beleéltem magam amiatt, ahogy az első este viselkedett. Hogy azóta kb. leszar, és nem látom értelmét a dolgoknak. Hogy van nekem ez a "remény az utolsó pillanatig" faszságom. Hogy megint sérültem lelkileg. De legalább súlyosan. És ezen legalább jókat nevettem:
-Mi történt a balesetben?
-Több ember megsérült. Súlyosan.
-És hogyan sérültek meg?
-Súlyosan.
Örülök annak is, hogy megint az ölembe öntötték a bort. Hogy mindig engem találnak el a kibaszott borral. Hogy egy szánalmas skinhead-punk-keverék megint bepróbálkozott nálam. Hogy megint szétbaszták a kedvem. Hogy legszívesebben most is elrohannék nyugatra, ahol rasta-punkok élnek, ahol teljesen jól érezhetem magam.
Viszont muszáj egy kis pozitivitás: Mindent meg fogok tenni annak érdekében, hogy megkapjam. És A-nak lesz igaza, és iskolába már tényleg ő fog kísérni. Merthogy még van a nyárból elég idő. És Jolán is itt van velem legalább.
"Ez még csak álom, de nem adom fel, lehet, hogy még csak álom, de nem adom fel, hiszem, hogy nem csak álom, és nem adom fel, tudom, hogy nem csak álom, ha nem adom fel."
1:19
Remélem, eddig nagyon félreismertem őket. És remélem, hogy sikerül megismernem a normális énjüket.
Ezt az egészet holnap is át kell gondolnom jó alaposan.
2011.07.13. 01:08
boy, you are amazing just the way you are
Szólj hozzá!
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
https://gottobetrue.blog.hu/api/trackback/id/tr136041145
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.