I got to be true to myself!

A katarzisnak mi az ellentéte? A tegnapi este után azt érzem. Olyan, amikor elmész nyaralni, megismerkedsz a tökéletes fiúval, aztán haza kell menned, a fiúval jobb esetben nem találkozol a közeljövőben, rosszabb esetben nem is látod soha többet. És a hasonlat szinte teljesen passzol. Volt E, volt Pp, volt mindenki. Kaptam puszikat, kaptam öleléseket nagyon fontos emberektől. Új szintre fejlesztettem egyes barátságokat, ismertségeket. Megint mosolyogtam teljes szívemből, és megint reméltem, remélek az utolsó pillanatig.

De balhé megint volt. Ha emiatt szétbomlik a társaság, nem tudom, mit csinálok. Nagyon sokat jelent nekem az egész. Tavaly február óta lejárunk partra. Volt, hogy minden nap, volt, hogy hetente-hónaponta, de lejártunk. Együtt. A kezdet óta nagyon-nagyon sok emberrel bővült a csapat, sajnos páran ki is estek, de a keménymag még mindig megvan. Olyan emberek csatlakoztak hozzánk, akikről soha nem gondoltuk volna, de mindig kellemesen csalódtunk. Mindig minden új emberrel kedvesen bántunk. De sajnos a társaság belsejében, a legjavában mindig voltak viták. Olyanok voltunk, mint egy kis család, szinte együtt éltünk. Az együttéléssel pedig mindig konfliktusok járnak. Nem mondom, hogy nem tudom, hogy ki miben volt hibás, de ezt az erős feszültséget akkor sem értem. Az egész alapja az, hogy egyes emberek még nem tudják megadni a tiszteletet a másiknak... Nem tudják, milyen érzés az, amikor szeretsz valakit, ő pedig másnak adja meg azt, ami neked járna... Nem tudják milyen az, amikor ok nélkül valaki fizikailag bántja őt. Nem tudják felfogni az élet alapvető "szabályait", amik a harmonikus együttéléshez elengedhetetlenek. Továbbá nem tudják azt sem, mit jelenthet egy ekkora baráti társaság az embereknek, és mennyire szar lehet, amikor a társaság kezd felszakadni két oldalról és a végére nem marad belőle semmi, csak megbántott emberek, akik nem értik az elválás okát.
Nem tudom, ki az, aki szerint az  rendben van, hogy bulizni jöttünk össze, és csak sírás meg harag lett belőle...