I got to be true to myself!

Megint május van, szóval újra itt az ideje, hogy írjak egy összefoglalót a kedvenc előadóimról. Ez annyira izgalmas, kiváncsi vagyok rá, mennyit változott a stílusom tavaly óta. Meg tavaly előtt óta. Gyanítom, hogy sokat. Szerintem én is meg fogok lepődni azon, mennyit változtam zeneileg.
Akkor bele is vágok, kezdem a 4 legkedvencebb bandámmal, aztán jön a többi kedvenc, bármiféle sorrend nélkül.
Blink-182: A tavalyi listán is fent volt, és már akkor is leírtam, hogy miért szeretem őket. De most is leírom. Már csak azért is, mert azóta nagyon-nagyon megszeretem őket, teljesen hozzám nőttek, na és ugye már egy új albumuk is megjelent azóta. Sokat változtak, ez tény, de engem ez egy kicsit sem zavar. Tetszik az új album, a kicsit elektronikus beütésekkel, az autotune-nal, mindennel együtt. Amikor Tom Delonge hangját meghallom, bekönnyezem. Mindig. Mark hangját pedig ugyanúgy imádom, mint Tomét. Egyszerűen boldoggá tesz, ha hallhatom őket.
Anti-Flag: Igen, természetesen. Még mindig itt. Szerintem bármi is történik, örökké a kedvenc bandáim között fognak maradni. Nem tudom elégszer hangsúlyozni, mennyire hálás vagyok nekik, hogy megváltoztatták az életem. A személyiségem körülbelül felét nekik köszönhetem. A szenvedély pedig, amivel zenélnek, interjút adnak és - azt hiszem mondhatom, hogy - élnek, az lenyűgöző és inspiratív. Minden tiszteletem az övék.
Rancid: Mindenképp itt kell lenniük a top 4-ben. Ők zeneileg jönnek be nagyon - a punk és a ska együtt verhetetlen párost alkot, és ezt a Rancid tudja a legjobban átadni. Amikor azon gondolkodom, miért van a 4 legnagyobb kedvenc között, mindig az ugrik be, hogy a zenéjük kivételes, egyszerűen nincs párja. Tim Armstrong pedig mind a mai napig valami félisten-féle számomra, egyrészt neki köszönhetem a reggae-szeretetem.
The Clash: Régi-régi kedvencem. Az első punk bandák között volt, akiket megszerettem. Joe Strummer pedig egy igazi isten a szememben. Kevés hozzá hasonló ember van. Bánom, hogy nincs olyan magyar nyelvű könyv, ami részletesen írna róla, vagy a bandáról - what a shame... A Clash úttörő banda volt, a punk zenét sokféle egyéb zenével keverték, ami mindig valami fenomenális eredményt hozott. Mindig különlegesen érzem magam, ha őket hallgatom, lehetetlen őket nem szeretni.
Amy Winehouse: A kedvenc énekesnőm, nincs kétség efelől. Nem is tudom, mit mondhatnék róla még, amit eddig nem tettem meg. A stílusa, a hangja, a zenéje és annak hangulata mind-mind rendkívüli. Olyan énekesnő, mint ő nem volt és nem is lesz soha a mainstream médiában. Ami kicsit szomorú, de nem baj, szerencsére Amy zenéje örökké él.
Bob Marley: Ő a másik istenem. A képe fent van a falamon, ami nagy szó... Ő talán a legcsodálatosabb ember a világtörténelemben. Igazságtalanság, hogy ilyen fiatalon meghalt, minél tovább élt volna, a világ annyival jobb lenne. De ő így is nagyon sokat tett azért, hogy a világ egy kellemesebb és szerethetőbb hely legyen, és persze nagyon sok embert inspirált arra, hogy harcoljon, és próbálja meg megváltani a világot. Egyszer sikerülni is fog, emberek!
SOJA: Reggae-imádó lettem, nem tudok ellene mit csinálni. Képes vagyok elmerülni a raszta-életérzésben, még ha nem is érzem magaménak a vallást. Csak ücsörgök itthon, és élvezem a zenét. Ez a lényeg, nem? ;) A SOJA pedig sokat segít benne. Néha azért van egy kis lelkiismeret-furdalásom miatta, hiszen nem vagyok raszta, nem hiszek Jah-ban, mégis néha nagyon el tudok merülni a zenéjükben.
The Specials: A ska nagyon belopta magát a szívembe, a Specials pedig nagy szerepet játszik benne. Imádom a 70-es éveket idéző rudeboy-feelinget, amit a zenéjük ad. Amikor éppen nem lázadok a punkra, nem lazulok a reggae-re, és nem is senyvedek valami nyálas szerelmes számra, akkor a ska-ban merülök el, és talán ez az egyik leginspiratívabb hangulat, ami mindig valami kreatívkodásra késztet.
Alanis Morissette: Ő teljesen új a listán, új az életemben. Na jó, az Ironic-et én is hallgattam régen párszor, de mostanában jobban belehallgattam a munkásságába, és elmondhatom, hogy le vagyok nyűgözve. Igen, most megtaláltam azt, amit annak idején hiányoltam Avril Lavigne-ből. Alanis zenéje kivételes, változatos és egyedi - pont mint ő maga. Hihetetlen, ahogy az ártatlan felnőttet vegyíti a szókimondó lázadó fiatallal. Az biztos, hogy az életemet teljesebbé teszi a zenéje.
Dollyrots: Már pár éve ismerem őket, de kb. csak az utóbbi fél évben szerettem meg őket nagyon. Nem szeretem a nőies hangú lányokat, de Kelly énekhangját imádom, talán azért, mert olyan egyedi éneklési stílusa van, a nőies hangot keveri a punkos ordításokkal. Kicsit hasonlít Kathleen Hanna-éra. A zenéjük mindig felvidít, sőt, néha még inspirál is. Amikor hallgatom, lenne kedvem alapítani egy zenekart, illetve késztet arra, hogy ismerjek meg minél több embert, és legyek benne minden hülyeségben, élvezzem az életet.
Girl in a Coma: Őket is a Blackheart Records-tól ismerem, mint a Dollyrots-t. Az énekes, Nina hangját imádom, nőies, de mégis van benne egy kis egyediség, amivel engem gyorsan meg lehet venni. A zenéjük számomra nem nagyon különleges, de még is jó, néha nagyon jól esik hallgatni.
Joan Jett: Ha már Blackheart Records, akkor természetesen Joanról is szót kell ejteni. Évek óta ismerem, és bár a zenéje számomra túl rockos, mindig is szerettem. Valószínűleg az attitűdje és a hangja miatt. Ő az ultimate-rockercsaj, hamisnak érezném magam, ha nem szeretném.
The Skints: Őket csak nemrég ismertem meg, már régóta kerestem olyan reggae/ska bandát, amiben csaj is énekel. Rohadtul örülök, hogy megtaláltam őket, kibaszott jó zenéjük van! Marcia hangja is elég csajos, de nem baj, a vokáljai nagyon egyediek. A pasi-vokál is bejön, persze én inkább a női részre koncentrálok. Szeretem, ahogy keverik a jamaikai dallamokat a kemény, zúzós riffekkel.
The Cure: Tavaly előtt, és tavaly is fent volt a listán, de igazán csak most szerettem meg őket. A Just Like a Dream sokszor szerepelt az utóbbi hetekben a lejátszási listámon. A zene feldob, a szöveg elkeserít, és ez a kettő együtt olyan párost alkot, ami nekem nagyon bejön. Tetszik az imidzsük, a sötét gót-külső, az Robert Smith-féle vokálok, és az egyedi hangzás. Néha nagyon misztikus, és amikor ilyen hangulatban vagyok, vagy inspirációra vágyom, csak meghallgatok egy Cure-számot és a világ máris szebb lesz.
Bohemian Betyars: Már tavaly is kedvenc volt, azóta pedig mégjobban megszerettem. Egy igazi üde színfolt a magyar punk zenében, de azt hiszem, azt is mondhatom, hogy a magyar zenei élet egyik legjobbja. Elképesztő, mennyire imádom, ha a punkot a népies stílusokkal keverik.
Gogol Bordello: A Bohemian Betyars révén ismertem meg, a zenéjükön érezhetni lehet, hogy ez a banda a legnagyobb inspirációjuk. Kicsit jobban is tetszik, mint a BB, imádom, ahogy néha megjelenik egy-egy számukban néhány külföldi szó vagy mondataz angol mellett, ugyanúgy, mint ahogy a punk mellett megjelenik sok-sok más kultúra zenéje. Az énekes, Eugene Hütz egy igazán egyedi forma, talán a legjobb példa az individualizmusra. Szerintem az életem szar lenne, ha nem ismerném ezt a bandát, de tényleg.
Flogging Molly: A tavalyi listán rajta sem volt, ó istenem. Még egy példa arra, amikor a punk keveredik egy népzenével, jelen esetben az írek zenéjével. Igazából semmi közöm az írekhez, nem is érdekel a kultúrájuk túlzottan, mégis, ez a banda szinte megszeretteti velem az ír dolgokat.
Black Flag: Még csak pár hónapja szerettem meg őket, és nem is hallgatom nagyon sűrűn, csak amikor ideges vagyok, ugyanis igazi hardcore punk. Leginkább az énekes, Henry Rollins a fontos számomra. Megvan a könyve, a Punk a platón, ami a Black Flag-ben töltött éveit írja le, és lenyűgöző, mennyire jól ír. Szeretem a Black Flag-et, de jelen pillanatban Rollins írásai jobban tetszenek, mint a zenéje.
Sex Pistols: Hogy is hiányozhatna erről a listáról? Volt olyan, hogy hónapokig nem hallgattam, de úgy gondolom, nem is kell túlzásba vinni. Néha nagyon jól esik meghallgatni egy-egy számukat, érezni a dühöt, és elgondolkodni, honnan indult az a bizonyos dolog, ami mára óriásivá nőtte ki magát. Nem lehet nem szeretni azokat a gitárriffeket, és a Rotten-féle vokálokat.
Public Image Limited: Ha Rottenről van szó, akkor a PiL-t is meg kell említeni. Más, mint a Sex Pistols, de pont ez a jó benne. Rotten egyéniségét mutatja ez is, nagyon sajátos zene, a vokál meg aztán főleg. Tényleg nincs ehhez hasonlítható banda, pont ezért olyan megfogó, pont ezért jó hallgatni és inspirálódni közben.
Distillers: Régi kedvencem, bár mostanában nem sokat hallgattam. De ha valami igazi, nyers punk hangzásra vágyom, biztos ezt nyomom be. Amikor olyan kedvemben vagyok, még most is képes vagyok órákig Brody-ékat hallgatni.
Spinnerette: Brody másik bandája. Egyértelműen nem az én stílusom, ettől függetlenül tetszik. Ha épp olyan kedvem van, meghallgatom néha-néha.
Ska-P: Nem is emlékszem már, mikor ismertem meg őket, azt tudom, hogy nem valami rég, bár a tavalyi listán is fent volt. Igazából szidom magam, amiért nem ismertem meg előbb, hiszen valami kurva jóból maradtam ki. Tényleg nincs rá jobb kifejezés, csak a kurva jó. Punk + ska = istenkirályság. Szabadságérzet. Ennyi.
Tim Armstrong: Annyira evidens, hogy szeretem Armstrong-bácsit, de hiányérzetem lenne, ha nem kerülne ide. A szólóalbuma még mindig valamiféle Number 1 számomra. Ahogy pedig a többi bandáját és együttműködését nézem, olyan, mintha minden arannyá változna, amihez ő hozzányúl.
Joe Strummer & the Mescaleros: Már írtam, hogy Strummer a szememben isten, így egyértelmű, hogy imádom, bármilyen zenét is csinál. A Mescaleros nekem túl egyszerű rockzenének tűnik, de akkor is szeretem. Ha Joe énekel benne, akkor az csak szerethető, a hangja egyedi, és bárhol felismerhető.
Ladánybene 27: Mostanában nem nagyon hallgatom, de itt kell lennie, hiszen szeretem, és kész. A legjobb magyar bandák között van szerintem, és részben nekik köszönhetem a kiváncsi-felfogásomat, hiszen "Ha van még a világon, amit nem láttál és nem hallottál, amit nem éreztél, nem próbáltál, akkor élned kell."
Rúzsa Magdi: Soha nem jött szóba, mint kedvenc, de mégis, mióta megjelent a Megasztárban (haha), azóta szeretem. Akkor megfogott a rockerségével, és megtartott a hangjával. Ilyen hangja nincs másnak, és ahogy használja, az egy újabb pirospont neki. Ritkán meghallgatom a Megasztáros fellépéseit (azok a percek, amikor kapcsolatba kerülök egy kicsit a rockzenével :D), van egy jó pár száma, ami szívesen meghallgatok, a legújabb albumát, a Magdaléna Rúzsát pedig meg is vettem. Egyáltalán nem az én stílusom, mégis imádom, talán pont ezért.
Balkan Fanatik: Még egy magyar előadó, szinte már meglepődöm magamon, hogy ennyi magyar van a listámon, és meglepődöm a zeneiparon, hogy ilyen "sokat" (muhahaha) ki tudott préselni magából. Nem valami hűdenagy kedvencem ez a banda, de a Gogol és a Betyárok miatt annyira rákaptam a népzenére, hogy megszerettem ezt is.
Cockney Rejects: '80-as évekbeli Oi! banda. Valamiért nagyon oda vagyok az oi zenéért. A CR-nél pedig különösen tetszik a focihuligán hangulat, pedig nem is érdekel a foci. Volt, hogy képes voltam sokszor meghallgatni az I'm forever blowing bubbles-t újra és újra egymás után, pedig ilyet nem nagyon szoktam.
White Wives: A tavalyi listán miért nincs rajta? Lehet, hogy akkor még meg sem jelent zenéjük, vagy csak akkoriban jöttek ki az első számaik? Bizonyára, mert már a kezdetektől ismerem őket, és tényleg nem valami régi banda. Valamikor tavaly kezdhették, bár már nem emlékszem. Mindenesetre ez is egy olyan banda, amit egyedinek, így ezáltal inspirációnak tartok, mint mondjuk a PiL-t. Meg amúgyis, Chris #2 is tag, hogy ne szeretném?
The Ramones: Nagyon ritkán hallgatom már, de akkor is, néha előkerül. Bár ez természetes, régen annyira oda voltam értük, már csak nosztalgiából is jó meghallgatni.
Amy Macdonald: Őt is ritkán hallgatom, de tényleg. Kár, mert tényleg nagyon jó a hangja is, és a zenéje is, csak nekem nem mindig van hangulatom ahhoz, hogy meghallgassam. Mindenesetre nagyon alulértékelt szegény, sokkal több embernek kellene (el)ismernie.
Superheavy: Már a blogban is írtam róla picit, mostanában őket is keveset hallgatom, de néha nagyon fel tud dobni. Itt is keverednek a stílusok, kultúrák, szóval nagyon oda vagyok érte. Mick Jagger-t nagyon nem bírom, de ilyen jó zenében még őt is elviselem.
Boxcar Racer & +44: Két "blink-banda", mindkettőt szeretem, mert a Blink-re emlékeztetnek. Amiben Mark és Tom énekelnek, az jó. Imádom mindkettőjük hangját, bár szerintem csak azért, mert mindig a gyerekkoromat idézik fel. Ide írhatnám az Angels & Airwaves-t is, de még nagyon ismerkedő-fázisban vagyok, és annyira nagyon nem is jön be.
Oasis: Furcsa, hogy ez a banda is idekerül. Csak pár számukat ismerem, de a Wonderwall-t nagyon szeretem. Ez van, na. Amikor szerelmes hangulatban vagyok, tökéletes ez a banda.
Damian & Ziggy Marley: Őket is egy kalap alá veszem most. Mindkettőjüket nagyon szeretem, nem tudnék közülük választani, már csak azért sem, mert eltérő stílusban játszanak. Ziggy nagyon hajaz az apjára, Damian pedig egyedi, de nekem mind a kettő dolog bejön.
Avril Lavigne: Annyira furcsa itt írni róla! Évekig szerettem, de sok volt nekem a ribanckodása, és mind a mai napig nem vagyok vele teljesen kibékülve. De akkor is, szeretem a régi zenéit, és az újak között is vannak olyanok, amik megfogtak.
Supernem: Na, akkor még egy magyar banda. :) Tavaly nyáron szerettem meg őket nagyon, amikor megtudtam, hogy Rb is szereti, így minden este együtt énekeltük. Azóta eléggé hozzámnőtt. Talán itt még nem is írtam róla, de ez is egy olyan banda, amiről gyerekori emlékek jutnak az eszembe. Amikor Erdélybe mentünk, mindig a Surfpunk-ot hallgattuk kazettán.

És akkor még pár előadó, amik annyira nem fontosak, vagy mi:
Mellow Mood: Elég jó kis reggae banda, de annyira nem játszik fontos szerepet az életemben.
Taylor Swift: Még mindig szeretem, de nagyon hangulatban kell lennem ahhoz, hogy meg tudjam hallgatni.
Jason Castro: Csak szerelmes kedvemben jöhet.
Beyoncé: Esküszöm, néha meghallgatom, vannak jó számai.
Bruno Mars: Tavaly nyáron eléggé megtetszett, de ő is csak néha kerül elő.
Civet: Elég új még az életemben, talán majd még több is lesz köztünk, mert egyébként tök jó.

Tuti, hogy kihagytam párat, de nem baj, elég lesz ennyi is szerintem. Így visszanézve a dolgokat, összességében lófasz sem változott. Elég unalmas a zenei ízlésem, vagy csak én látom így? :D Amúgy tökre nem az, de sokkal több előadót is hallgathatnék. Sokszor eltervezem, hogy meghallgatok pár új bandát is, de valahogy mindig elmarad. Ezentúl lehet, hogy félévente kellene zenei összefoglalót írnom.