Megint lecseréltem a fejlécet, zöldbe borult a blog is, ahogy a természet is odakint. Eddig talán ez tetszik a legjobban, gyönyörűek a színei, eléggé élénkítő hatása van. Ezek is saját képek még a 2010-es erdélyi kirándulásról. Ma van a Föld napja, szóval illik is hozzá. Bár a Föld óráján áramtalanítottam, most nem nagyon ünnepeltem. Elég nehéz leszokni erről a folytonos netezésről, de muszáj lesz egyszer beiktatnom egy teljesen áramtalan napot. Majd nyáron! Na meg persze csökkentenem kellene a mennyiséget is, de úgy érzem, a korábbi lefekvéssel ehhez egy kicsit máris közelebb kerültem. Fejlődöm, fejlődöm! :) Örülök is neki nagyon. A dolgok megélése, a tudatosság óriási energiát ad, raadásul hosszútávon is érzem a boldogító hatást. Csak a negatív gondolatokat kellene teljesen kiiktatnom az életemből... De nem akarhatok egyszerre mindent, annyira örülök, hogy végre ráléptem erre az útra, megyek tovább, haladok szorgosan, és kiváncsian várom, hogy milyen akadályokba ütközöm, illetve hogy milyen meglepetések várnak még az utamon.
Ez az út-dolog is érdekes, két napja ezen gondolkodom. Lent volt parton megint az ominózus kannásboros pankgyerek, szóval megint kaptunk egy kis kritikát. Engem például felvilágosított, hogy nem vagyok igazi punk (oh, anyám...), de mindenki kapott hideget-meleget. Inkább hideget. Ő egy nagy fuckthesystem-arc, legalábbis szereti szidni a rendszert, mert tudatlan, és azt hiszi, minden a rendszeren múlik. Ennek a rendszer-utálatnak is van egy útja, ami szerintem ott kezdődik, hogy vegetarianizmus. Aztán a dohányzás- és alkoholellenesség, majd a globalizáció teljes bojkottálása minden lehetséges esetben. Úgy érzem, én rajta vagyok ezen az úton, és nagyrészét az elmúlt fél évben tettem meg. Ő pedig nemhogy mindent támogat az életmódjával, amit a rendszerellenesség magába foglal, még le is néz mindenkit, aki esetleg mást is csinál azon kívül, hogy részegen bemegy dolgozni, és azt a kis fizetést is, amit kap, elkölti piára, cigire és fűre. Ja, és persze szidja a rendszert 24/7.
Inkább témát váltok: ma láttam E-t. Szeptember óta nem találkoztunk. Ennek örülök is. Igazából egyszer-kétszer összefutottunk az utcán, de pár másodpercnél ezek nem tartottak tovább. Ma is csak a kocsiból láttam, bármilyen szar is a szemem, őt felismertem. Sokat gondolkoztam rajta a napokban, hogy vajon mennyire vagyok túl rajta... Mert ugye itt ez a másik fiúka, akivel fogalmam sincs mi van, még ebben sem vagyok teljesen biztos. Tiszta köd minden. Viszont E-t meglátva még mindig megdobban a szívem. Talán soha nem fogok túllenni rajta. Igaz, ezt többször le is írtam már magamnak, nem ide a blogba, hanem a gépen is, naplóba is. Sokszor rájöttem már, mennyit jelent ő nekem. Nem akarok nagyon belemenni ebbe, ugyanis nem vagyok halálosan szerelmes belé, de biztos, hogy mindig ott marad a szívemben, bármi történjen is.
