A természetes életmód egyik alapköve, hogy figyeljünk önmagunkra, a testünk jelzéseire. Igyekszem egészségesen élni, sokat olvasok a témában, és természetesen ezer meg egy javaslat van az egészségmegőrzésre, én pedig hajlamos vagyok ezeket mind szentírásnak venni. Jógázni reggel a legjobb, a reggelit 7 és 8 között kell elfogyasztani, a legjobb ilyenkor gyümölcsöket enni, tejterméket ne párosítsunk gabonával stb. Nem is tudom, ezekből melyik tudományosan igazolt, biztos van valóságalapjuk, de nem feltétlenül mindenkire igazak.
A legfontosabb, hogy figyeljünk oda, mire van szüksége a testünknek, próbáljunk ki többféle lehetőséget, és rendszeresítsük azt, amelyik a legjobb hatással van ránk. Én igyekszem emellett figyelembe venni a hold állását is, sokat segíthet. A fogyó hold idején olyan dolgokkal foglaltoskodjunk, amelyek egy valamitől való megszabadulástsegítik. Fogyókúrázás, takarítás, szőrtelenítés. Az újhold az újrakezdés ideje, ilyenkor érdemes elkezdeni az életmódváltást. A növekvő hold idején olyan dolgokat tegyünk, amiket gyarapítani szeretnénk. Tanuljunk, vágassunk hajat (hogy hamarabb visszanőjön!), illetve ilyenkor lehet hízókúrát tartani. Végül pedig a telihold az önmegvalósításnak kedvez.