I got to be true to myself!

Tegnap, amikor apával éppen Erdélybe tartottunk, arra gondoltam: minden rendbe fog jönni. Minden jobb lesz. Éppen le akartam ezt írni ide, amikor egy bizonyos dolog miatt elkezdtem sírni. Kb. fél percig tartott az egész, sikerült lenyugtatnom magam, és bár kicsit még mindig össze van szorulva a gyomrom, már egész nyugodt vagyok. Nem tagadom, megint a szerelemről van szó, és azt sem, hogy az első mondatban leírt pozitív jövőképem is részben ahhoz kapcsolódik. Sajnos eddig semmi konkrét, de ettől függetlenül boldog vagyok.

Hogy miért? Mert úgy érzem, kezd rendbejönni az életem. Lassan, de biztosan (oké, reménykedem) elérek mindent. A szülinapomon azért sírtam ki a szemem, mert arra gondoltam, hogy már 17 éves vagyok, és semmit nem értem el az életben. Ezzel a ténnyel csak az a baj, hogy írtó nagy hülyeség. Ha belegondolok, így is sokkal többet elértem, mint bármelyik más hasonló tizenéves. Vannak hiányosságok, és? Nincs pasim? Az igazira várok, és el is fog jönni. Nem vagyok énekesnő? Van még időm, és lehet, hogy nem is ez az utam. Nincs 2000 ismerősöm facebookon? Semmivel sem lenne jobb az életem tőle. Nem ismerek személyesen mindenkit a városból? Talán jobb is így.
De dolgozom azon, hogy egyre több igazi barátra tegyek szert, hogy befogadjam végre a szeretetet és akár a szerelmet is, és tudom, hogy szeretek énekelni. És igen, már parton is éneklek, teljesen józanul.

Fejlődöm. Egyre inkább. Ha az univerzum nem szól közbe, minden csak jobb lesz. Ezt pedig csak magamnak köszönhetem. Mert végre teszek is valamit azért, hogy sikerüljön, még ha csak kis dolgokat is. Ahogy telik az idő, egyre több és nagyobb dolgot fogok véghezvinni. De már arra is büszke vagyok, amit eddig tettem. A vegetarianizmusra, a természetességre, a személyiségemre, arra, hogy végre kezdek önmagam lenni, hogy egyre kevésbé érdekel mások véleménye. Kezd beindulni a dolog.

Az interneten többek között kering egy olyan kérdés is, ami így szól: Vajon büszke lenne-e a kisgyerek, aki voltál a felnőttre, akivé lettél? A válaszom az, hogy talán. Igazából nem tudom. Azt a kisgyereket csak a babák meg a ruhák érdekelték, nem sokat tudott a világról. Nem is érdekel nagyon a véleménye. A lényeg az, hogy én büszke vagyok arra, aki vagyok, és nem változtatnék rajta semmi pénzért.

Igen, 17 éves vagyok, és ez nagy szó. Egy év múlva már 18 leszek - felnőtt. Ez talán még nagyobb szó. De igazából nincs is jelentősége annak, hogy hány éves vagyok. Inkább az számít, ki vagyok.
hangulat: Ziggy Marley - Rainbow in the sky