I got to be true to myself!

A múltheti kiborulások után írok valami pozitívat is, mert most már végre (lekopogom) rendeződtek a dolgok. Igazából nem sok minden változott, csak a hozzáállásom. :)
Sokat gondolkodtam, de még nem eleget. Sok kérdés van még, elég fontos kérdések, amikre választ kell találnom. De nem siettetem a dolgokat, az a gondolat megnyugtat, hogy mindennek meg van a maga ideje, majd minden szép sorjában.

Sokat paráztam (és bevallom, még most is parázok) ezen az egészség kérdésen. Nem akarok teljesen rágörcsölni, de amit tudok, megteszek. Legalábbis próbálom. Sajnos van valami evőmániám, így elég nehéz néha. De fejlődöm! Szombat este pedig végre úgy éreztem, rendbejönnek a dolgok. A reggae nagyon sokat segített. Nagyon sokat! Annak is örülök, hogy végre nem zavar, hogy milyen sokféle zenét szeretek, és végre kezdek elszakadni az elitista punkságtól. Meg úgy eleve a punkságtól. Ami jó, nagyon jó. Úgy éreztem, kicsit mintha ketrecbe zárna. Szabadság márpedig kell. Az elveimet viszont nem adom fel, na jó, ma reggel hajmosásnál kicsit megtettem, de megbocsátok magamnak, úgyis egy másik elvemmel ütközött volna, vagy mi. Nem is érdekes. A jövőben majd más lesz. A hibáiból tanul az ember. És ez a legfontosabb. Ez adja a legtöbb erőt. Ez a fejlődés táptalaja.

Szombat óta persze voltak negatív, pesszimista gondolataim is, amik feltétlenül egészségtelen kajákhoz vezettek, de a jövőben ezt is próbálom legyőzni. Jesszusom, A Gyűrűk Urában Samu és Frodó a legnagyobb veszélyek közepette, fáradtan, étlen-szomjan, a Sötét Erők között is eljuttatták az Egy Gyűrűt a Végzet-katlanba, akkor én ne bírnám ki, hogy nem eszem meg egy darab csokit? A Sötét Erők, itt is.
Most olvastam A Gyűrűk Urát, és gyorsan a rabja lettem. Talán a legeslegjobb könyv, amit valaha olvastam. Tudom, hogy teljesen kitalált történet, de akkor is inspiráló tetteket hajtanak végre a szereplők. Majd biztos, hogy írok még róla. Sőt...

Érdekes volt még, hogy ma suliban - a reggeli idegbaj ellenére is(!) - nagyon jó kedvem volt, és teljesen fitt voltam. A tesióra főként tetszett. Az egész napot végigmosolyogtam, végre önmagamat adtam. Már amennyire az iskolában önmagát adhatja az ember. Többen megjegyezték, mennyit mosolygok, még azt is megkérdezték, hogy "Te szoktál egyáltalán sírni?". Ó, ha tudnák... :D A lényeg, hogy nem nagyon értettem, miért éreztem magam ilyen jól. Talán ők vannak rám ilyen jó hatással? Vagy...? Ezt a mondatot inkább nem fejezem be, elég ha én tudom... ;) Valószínű mindkettő, bár gondolom azért, mert a szünetben végre kipihentem magam, és jó volt őket újra látni. Vagy ilyesmi. Mindenesetre ezt folytatni kell!