I got to be true to myself!

Be strong when things fall apart, honest, this breaks my heart.

Csak ilyen hülye idézetekkel tudok jönni. Írnék, de képtelen vagyok rá...
Most tényleg az a lényeg, hogy erős legyek és hogy ne féljek... Egyik probléma után jön a másik. De bassza meg, én boldog akarok lenni! És én szeretni akarok, még akkor is, ha az univerzum kibaszik velem, és ezt kapom cserébe. De csak jóra fordul minden, nem?

hangulat: blink-182 - Please Take Me Home

Wow. Egyszerűen nem tudom, mit írjak, de tudom, hogy írnom kell. Ez legalább leköt valamennyire. Elég furcsa ez a helyzet, ennyire szarul szerintem még nem éreztem magam. Mondjuk pár éve, amikor kezdtem ezt a blogot, akkor is eléggé depresszív voltam, de akkor még csak mondvacsinált okok miatt. Most meg... Nem tudom. Kikészítem magam, igen, ez van már megint.

Azt inkább hagyjuk, hogy hogy jutottam ide, de eléggé fájó beismerni, hogy nem vagyok az, akinek magam hittem. A télen alig mentem valahova, próbáltam rájönni, ki vagyok, és azt hittem, sikerült is. De amit ma este produkáltam... Mert ma este intoleráns, önző és levert voltam. Olyan, amilyen nem szoktam lenni. Olyan, amilyennek nem hittem magamat. Úgy érzem, megint át kell értékelnem az életem. Meg a személyiségem.

Kikészít a meleg. Kikészít a stressz. Már várom az iskolát. Gáz, nem? Majd csak hoz valami változást. Legalábbis ezt várom tőle. Megint úgy érzem, hogy felőröl ez a város. Ez is gáz. Most elég gáz minden. De élveznem kellene az életet, nem? Csak most nem tudom. Tényleg nem. Azt hiszem, eléggé neurotikus vagyok. És ez semmiben nem segít, sőt. Eléggé hátráltat. És kikészít. Ez is.

És nem tudom, mit tegyek. Valami pozitivitást, pozitív eseményeket kérhetnék? Please?
Thank you.

It's always darkest before the dawn.

Csak vége lesz már egyszer ennek a folyamatos stressznek. Az Oroszlán havának... És akkor remélem tényleg úgy fogok visszanézni, hogy "de jó volt!".
Jókat stresszeltem.

hangulat: Florence + the Machine - Shake it out

You're driving me crazy.
This is driving me crazy.

This really is driving me crazy.

hangulat: Owl City ft. Mark Hoppus - Dementia

Tök szar lehetett annak, akinek a gyerekkorából kimaradt Avril Lavigne, a szegecses karkötők, a csuklószorítók, a fekete körömlakk, a gördeszka, a gitár, a Ramones-os póló, Chad Michael Murray, a béna Lindsay Lohan-es és Olsen ikres filmek meg a Popcorn újságok... Nagyon 2000-es évek. Bármennyire is gáz az összes, tök jó volt. És persze rossz, hogy már soha nem lesz olyan, mint régen. :(

Ja.

hangulat: Avril Lavigne - Complicated

Remélem nem felejtem el, hogy vannak ilyen privát bejegyzéseim is... Szóval tegnap ott volt Balázs és azt hiszem, láttam Zsoltit is. Ha ő volt - márpedig nagyon hasonlított rá -, akkor aranyosan mosolyogva ment el előttem, miközben rám nézett. Öm, remélem nem jött rá, hogy véletlen bejelöltem tegnapelőtt... Azt hiszem, nem mosolyogtam vissza rá, mert éppen kivoltam, ugyanis láttam a rablókat... Folyton tekintgettem össze-vissza, hátha látom őket, meg hátha látam a fiúkákat... Amikor elmentem pisilni, a wc-ben olyan pár másodpercig tartó boldogságroham jött rám, csak sajnos nem tarthatott sokáig, mert PARÁZOK. Ja, és ott volt Csaba is. Megint köszönt a kis cuki. És ott volt Traj, Brezo, Joci, Lego, szóval jó volt. Balázs pedig szerintem direkt ignorál engem. Kicsit irritáló.
Kristóffal meg nem tudom, mi van... Csak ne történjen meg az a dolog. Nagyon szörnyű lenne.

Holnap reggel indulunk Erdélybe egy hétre, és tök fura, ugyanis már évek óta nem mentem el otthonról ilyen sokáig. De nagyon örülök, hogy megyünk, nagyon kell már ezek után a stresszes napok után. Csak az a baj, hogy még mindig ideges vagyok, és az is maradok még jó ideig szerintem, és nem tudom, hogy hogy fogom tudni így élvezni ezt a nyaralást. Igyekszem mindent kizárni a fejemből, igyekszem lenyugodni, de nagyon nehezen megy. És ez a stresszelés csak ront a helyzeten...

De mostmár tényleg megpróbálom élvezni az ottlétet, a nyár hátralevő részét, a munkáig hátralevő szabadságot... Már kevés van. Csak ne kellene idegeskednem, istenem... De amíg ott leszek, addig csak a nyugalomra fogok koncentrálni. Itthon pedig próbálom majd élvezni az életet. Legalább mostanában eljárunk kocsmázni, és ez jó. A múltkor ott volt ő és ő, tegnap pedig ő és ő. Azta!

A legfontosabb most, hogy ne történjen semmi rossz. Utána kigondolom a többit.

És akkor jöjjön egy olyan bejegyzés is, ami már régen volt. Amiben leírom, hogy mi a franc van velem mostanában, azon kívül, hogy folyamatosan a szerelmen filózok. Jól vagyok, lekopogva. Leérettségiztem németből. 5-ösre. Betöltöttem a 18-at. Felnőtt lettem. És megismertem egy pár embert, akik visszaadják a reményt. Mert annyira sok jó fej ember van, olyanok, akik hasonlítanak rám. És én minél többet meg akarok ismerni belőlük! Igyekezni is fogok.

Vasárnap pedig utazom Erdélybe. Már vagy egy éve erre várok... Remélhetőleg elmegyünk kirándulni, túrázni. Hegyeket akarok látni megint, Gandalf, hegyeket! Fotózni akarok. Érezni, élvezni akarom a természetet. A friss levegőt. A csendet. Olvasni akarok egy fa alatt többszáz méter magasan. Békét akarok és nyugalmat. Erdély pedig tökéletes hely erre, nem?
Ha minden igaz, elmegyünk fesztiválozni is. Egy igazi fesztiválra. Kolozsvárra. Hát mi lehet ennél jobb? Fura lenne élőben látni Marky Ramone-t, tinédzser éveim kedvenc, legendás bandájának dobosát. De nagyon örülnék neki.

Augusztusban pedig dolgozni fogok. Annyira durva. Örülök neki, mert így vehetek majd új biciklit, de azért sajnálom, hogy a nyaram utolsó hónapját munkával fogom tölteni. De szerencsére ott lesznek a hétvégék, amiken még ki lehet bontakozni. Csak igazából augusztusban kell ráállni igazán a pihenésre, mert aztán jön a legnehezebb évünk. A szalagavató, érettségi, ballagás. Istenem, már itt tartok? Pár éve még olyan távolinak tűnt. A furcsa pedig az, hogy így, 18 évesen az egyetem és a felnőttkor már nem tűnik távolinak. Ami megrémiszt.  Mindez annyi felelősséggel jár, és még nem érzem úgy, hogy fel vagyok rá készülve.

Most még csak a Nana zenéit hallgatom beleéléssel. De majd ez is változni fog, gondolom.

hangulat: Olivia Lufkin - Shadow of love

Mostanában, ha a szerelemre gondolok, mindig emlékeztetem magam (tudat alatt), hogy mindig tartsam nyitva a szemem és legalább egy lábbal álljak a földön. Én nem akarom, hogy a szerelem elvegye az eszem, nem akarok valaki miatt megváltozni, nekem olyan kell,  aki elfogad olyannak, amilyen vagyok és így szeret. Ez mekkora klisé! De igaz.

Szerintem a szerelmed nem azért van, hogy megváltoztasson és elvegyen belőled, tőled, hanem hogy adjon valamit hozzád, neked, jobbá és egyszerűbbé tegye az életed. Nem mondom, hogy az baj, ha két ember változik a kapcsolatuk hatására, de csak akkor, ha a változás egészséges, természetes. Ha nem kell semmit erőltetni, ha mindkét fél jobb emberré szeretne válni, nem pedig feladni az addigi önmagát.

Vitatkozhatnánk, hogy a szerelem rózsaszín köde pozitív vagy negatív hatással van egy ember személyiségére, de végül is mindegy. A lényeg, hogy megmaradjunk önmagunknak. Az persze elkerülhetetlen, hogy valamit átvegyünk a szerelemünktől és beleépítsük a személyiségünkbe, de ez így nagyon is jól van.

Néha elgondolkozom azon, mit gondolhatnak rólam a körülöttem élő emberek. Kiváncsi vagyok, mennyire ismernek. Még én sem ismerem magamat teljesen, így hogy várhatnám el másoktól, hogy normálisan kiismerjenek? A legjobb barátnőim, (akik szinte mindent tudnak rólam) ismernek a legjobban. De a haverok, akikkel együtt iszom, csak felületesen ismernek. Sokszor elcsodálkozom, mennyire messze áll az igazság attól, amit ők képzelnek.

Úgy tudom, hogy egy kedves, vidám, okos lánynak hisznek, na de azon túl? Vajon sejtik, hogy milyen nehéz nekem a szociális élet? Vagy azt, hogy hónaponta egyszer sírva alszom el, csak hogy a hétköznapokban pozitív tudjak maradni? Kicsit azért elkeserítő, hogy mások mennyire felületesen láthatják a személyiségem, de néhanapján örülök, hogy nem ismernek eléggé.

Mondjuk nem is tudom, miért olyan furcsa ez nekem, hiszen magamat is megtudom lepni néha-néha. Előfordul, hogy amiben tegnap még szentül hittem, mára már nem is fontos. Van egy kialakult én-képem, és mégis, néha az ellenkezőjét teszem annak, amit gondoltam, hogy tennék.

Folyamatosan változom, ami tök jó, de egyben rémisztő is. Félek, hogy a fontos dolgok változnak meg. Az szörnyű lenne.